· 1525. Heinrich Stromer orvos, egyetemi professzor saját házának pincéjében létrehoz egy borkimérést, mondván „a bor kiváló szer a betegségek megelőzésére, persze csak akkor, ha helyesen alkalmazzák.” A város pénztárkönyveinek adatai szerint Stromer elraktározta a nagy mennyiségben termelt bort, majd eladta ill. kimérte. Ennek megfelelően az 1525-ös esztendőt tartják az Auerbachs Keller alapítási évének.
· 1528. Stromer lebontatja a mintegy kétszáz éves házat, hogy egy nagyobb pincéjű újat építtessen, mai napig ehhez tartozik a boszorkánykonyha, a borpince, a Lutherzimmer és a Goethezimmer.
· 1531. Elkészül az Auerbachs Kúria főépülete. A forgalom oly mértékben megnő, hogy 1534-ben Heinrich Stromer fizeti be a város teljes boradójának majdnem a harmadát. A házfrontra erősített dombormű, amely a pince ismertetőjele, még ma is megcsodálható a borpincében.
· 1589. Dr Johan Faust harmadik népkönyvének kiadásában megjelenik néhány új történet, köztük a hordólovaglás a lipcsei borpincében.
· 1625. Heinrich Stromer dédunokája Johann Vetzer, Andreas Bretschneider-rel a kor stílusában megfesteti Faust lovaglását a hordón, valamint a diákok gondtalan dorbézolását, ezzel is bizonyítva, hogy a népkönyv híres történetének eredete az Auerbachs Keller-ben keresendő.
· 1631. A harmincéves háború során a császári és a svéd csapatok súlyos károkat okoznak a pince és a festmények állapotában, melyek emiatt gyakori restaurálásra szorulnak.
· 1732. Johann Jacob Key veszi át a pincét és Bach 1750-ben bekövetkezett haláláig vezeti.
· 1745. Johann Wolfgang Goethe megkezdi tanulmányait Lipcsében. Az Auerbachs Keller-ben tett látogatásai során a régi festmények inspirálják a Faust költemény megírására.
· 1780. A Drezdai Udvarban végbemenő rekatolizáció révén sok olasz érkezik Szászországba. Köztük van Franz Venoni, aki bérbe veszi a pincét.
· 1799. Az olasz Pietro di Mainoni veszi át az üzemeltetést, hazájából pedig mediterrán csemegéket hoz Lipcsébe. Megalapozza az osztriga evés hagyományát.
· 1833. Albert Lortzing a pince állandó vendége, barátaival „A cár és ács” című operán dolgozik.
· 1850. Herr Schultz gondosan restaurálja a pincét, amely szeptember 12-én újra kinyit, és az eddig csak a vásárok idején nyitvatartó hordópincét átadják a mindennapos vendéglátás számára.
· 1863. Az első megbízható krónika megjelenése, címe: „Faust Lipcsében”, mely August Haupt műve. A külföldi vendégek tiszteletére az angol változatot is kiadják.
· 1902. Gustav Wustmann, a Városi Könyvtár igazgatója megjelenteti Heinrich Stromers von Auerbach életrajzát, melynek címe: Az auerbachi fogadós.
· 1911. Anton Mädler bontásra megvásárolja az Auerbachs Kúriát, beleértve a pincét is. Egy elegáns, rendeltetési céljának megfelelő vásárcsarnokot akar létrehozni. A világszerte kibontakozó tiltakozásoknak köszönhetően Mädler eláll terve megvalósításától, sőt, úgy dönt, hogy nem csak meghagyja a pincét, hanem ki is bővíti.
· 1913. február 22-én a kibővített pince hivatalosan is kinyit. Ehhez tartozik még a Nagy Pince és a Régi Lipcse Borszalon. Szeptember 24-én Mathieu Molitor bronzfiguráit felállítják a Mädler passzázs lépcsőire. Az egyik oldalon az elvarázsolt diákok láthatók, míg a másikon Faust és Mephisto.
· 1922. Befejeződik a Faust japán nyelvre fordítása. A japán hadiorvos, Mori Ogai Lipcsében egészségtant tanult, gyakran találkozott barátaival a pincében, akik rávették őt a fordításra. 1885 december 27-én azt írta a naplójába, hogy örömmel egyezett bele a Faust fordításába.
· 1927-1948. A bérlő a Dortmundi Egyesült Sörfőzde. A lipcseiek és az oda látogatók a Mädler passzázs bejáratánál megcsodálhatták az első, „Auerbachs Keller” feliratú neon reklámot.
· 1930. A 400 éves évforduló alkalmából Paul Daehne megszerkeszti az Auerbachs Keller részletes történetének emlékiratát.
· 1945. A háború végén a pince menedékül szolgált a menekülteknek és a lebombázott házak lakóinak.
· 1946. A szovjet Intourist Utazási Iroda veszi át az éttermet, mely a vásár idejére Lipcsébe látogató nyugati turisták gyűjtőhelye, akiknek dollárban kellett fizetniük. Számukra a háború utáni időkben igencsak szokatlan ínyencségeket szolgálnak fel.
· 1949. Az Állami Kereskedelmi Szervezet veszi át az étterem üzemeltetését.
· 1964. Lipcse küszöbön álló 800 éves évfordulójára az egész Auerbachs Keller-t modernizálják. Hogy világosabbá tegyék, a képeket fehér színnel festik át, a mennyezeti festményeket eltávolítják. A hely befogadóképessége is csökken, 700-ról 450-re.
· 1989. Március 11-én megnyílik a Mephisto Bar a Mädler passzázsban.
· 1990. A Kereskedelmi Szervezet felbomlása után egy hannoveri gazda a legrövidebb időn belül milliomos szeretne lenni, ám ez nem sikerül neki.
· 1992. Az ingatlanügynök Schneider restaurálja a Mädler passzázst, és egy átláthatatlan cégbirodalom részeként megnyitja kapuit az Auerbachs Keller. A vendéglő felszínesen ugyan megtartotta addigi imázsát, míg 1994 áprilisában meghiúsultak a különböző bankoktól kicsalt hitelek, és a veszteségek havi kompenzációi kifizetetlenül maradtak.
· 1995. szeptember 28. Fekete csütörtök az Auerbachs Keller életében. Az étterem csődöt jelent és bezár. Az amerikai The New York Times így kommentálja a történteket: Az étterem túlélt majdnem 500 évet háborúban, pestisben és diktatúrában, de a kapitalizmus megérkezése Kelet-Németországba, az már túl sok volt. A világszerte ismert építőipari „nagykutya”, ahogy ártatlan színben feltüntetve csaló Schneider-nek nevezi magát, gátlástalanul kifosztotta a kincstárat. A Mädler passzázzsal és az Auerbachs Keller-rel összefonódó üzletei során közel 160 millió márkával károsította meg a bankokat. Azóta hiányoznak az 1912-es építési akták, 15 Goethe-kézirat, számos régi kép és sok értékes vagyontárgy.
· 1996. A tapasztalt vendéglős Ulrich Reinhardt április 12-én újra megnyitja a pince ajtaját a nagyközönség számára. Reinhardt egy thüringiai parasztcsaládból származik, ahol már a házi disznóöléseken megtanulta, hogyan kell a húst és a kolbászt szakszerűen feldolgozni. A mesterszakáccsá válás útját több állomás is kíséri, pl. a Reinhardsbrunn Kastélyhotel Friedrichsroda-ban, a lipcsei öt csillagos Merkur Hotel és a Culinary Institute of New York.
· 1997. A Nemzetközi Gasztronómiai Társaság felveszi a Történelmi Borozókat a Szakácsművészetek Rendjébe.
· 2000. Három napos vigasság a lipcsei piactéren, ahol az Auerbachs Keller borkimérésének 475 éves jubileumát ünneplik. Az ún. második hordólovagláson látványos módon visszavarázsolnak egy új, művészien megmunkált hordót a pincébe. E különleges alkalomból festenek egy képet a pince korábbi történetéből és a fogadó térben felállítják a bronzplasztikákat: „Faust Gretchen-nel” és „Mephisto Martha asszonnyal”.
· 2006. Ulrich Reinhardt bérleti szerződése lejár, és azt nem is hosszabbítják meg. Április 15-től az új bérlők Münsterből Bernhard és Christine Rothenberger, akik a borpincét az Auerbachs Keller Rothenberger Betriebs GmbH néven vezetik tovább.
Anekdoták az Auerbachs Keller történetéből
Boszorkánykonyha
Rejtély az Auerbachs Keller-ben. A régi időkben amikor még segítettek a kérések… messziről érkeztek ide emberek, hogy kívánságaik teljesüljenek. Ezt pedig a boszorkánykonyha ceremóniáján való részvétel garantálta.
Goethe-t is elbűvölte a hely varázsereje, és az életművében a Faust-ban segítette hozzá őt az örök dicsőséghez. A boszorkánykonyha, kilenc méter mélyen a város aszfaltja alatt, máig nem vesztett bűvöletéből. Aki ide lemerészkedik, a hordópince mester vezetésével egy szertartáson véghezviheti saját megfiatalodását, vagy megidézheti saját titkos, személyes vágyait. Itt valóra válnak a vágyak Ezt a vendégek egész sora, köztük prominens személyiségek is igazolták.
A Parfümsarok
Egy törzsvendég, a legendás „Schorsch” Mayer, aki valójában a rektor professzor Dr. Georg Mayer, egy nap bejelentkezés nélkül érkezett a teli vendéglőbe. Szeretett egyedül üldögélni, mert többnyire mindig dolgozott valamin. Asztalt keresvén körbenézett, talált egyet a Parfümsarokban, majd kelletlenül helyet foglalt. Nemsokára megkapta a pohár bort, amit rendelt. Míg az ételre várt, hiábavaló asztalkeresés után és a „Foglalt” tábla ellenére odalépett hozzá egy másik vendég, aki udvariasan megkérdezte tőle, leülhetne-e ide. Erre engedélyt is kapott, majd bemutatkozott: Meier. Mire a professzor: szintén Mayer. Ezen mindketten jól mulattak. A derültség akkor érte el tetőpontját, amikor egy harmadik vendég is érkezett, és helyet kért és bemutatkozott: Maier. Nemsokára a Meier-ek vidám beszélgetésbe merültek, és a „Parfümsarok” ellenére kerek asztal mellett hosszasan pezsgőiket iszogatták. /Rudolf Burgfeld, Pincéranekdoták/
Az olló
Egy pincér a 2. világháború utáni nyomorúságos időkre emlékezve, az ollót szarkasztikusan a „legfontosabb munkaeszköznek” nevezi. Így ír róla:
A gasztronómia dicsőségtáblájára ugyan nem kerül fel az olló, mégis több mint 15 éven át a pincér kellékei közé tartozott, és azt a célt szolgálta, hogy a szegényes élelmiszerjegyekről – melyet a vendégnek át kellett adnia-, levágják vele a hús, a zsír, a tápszer, a liszt és a cukor szót tartalmazó szövegrészt. Többnyire egy fekete madzagon, szalagon vagy egy kis láncon hordták, így himbálózott az olló a német pincéregyenruhán. A felszolgálónők a szalagocskát a kötényük pántjához erősítették, vagy biztosítótűvel a ruhához tűzték. / Egy pincér emlékiratai/
Kalapot le
Az olyan nagy üzletekben, mint amilyen az Auerbachs Keller is, a hárfaművésznők hajnali két óráig játszottak, és csak a különösen jól képzett együttesek léphettek fel. Nem is csoda tehát, hogy özönlöttek az emberek az ilyen lokálokba. A felső, elegáns pince főleg a családok kedvenc helye volt, míg az alsó Faustkeller-t keresztezett lábú egyszerű faasztalaival és székeivel a férfiak részesítették előnyben. Mindkét szinten hárfaművésznőkből álló énekkar koncertezett. A felső pince élettel teli, jókedvű forgatagában jó humorérzékkel kellett rendelkeznie annak, aki a Faustkeller-ben helyet foglalt, hiszen ott gyakran vidám és fesztelen nyüzsgés fogadta a látogatót, ugyanakkor mindez az illendőség határain belül maradt.
Általános kalapemeléssel üdvözölték a kispolgári vásárlátogatót, aki a Faustkeller-ből kihallatszódó üdvrivalgástól megszeppenve, tétovázva lépegetett a meredek lépcsőkön. Elképedve bámult az alatta ücsörgő tömegre, a felé integető, ujjongó, kapatos tivornyázókra, majd akaratlanul is megemelte a kalapját. „Lejönni!” –hangzott a további parancs, ám ekkor az új jövevény már határozottabban szaporázta lépteit, magába szippantva őt a vidám zsibvásár, majd eltűnt a sűrű embertömegben.
/ Adolf Lippold, Egy tőzsgyökeres lipcsei ifjúkori visszaemlékezései, 1895/